Hungarian Recordings

Én férfi vagyok.
Én fiú vagyok.
Ő nő.
Ő lány.
Mi férfiak vagyunk.
Ők lányok.

Itt vagyok.
Itt van.
Ott van.

Ez egy üveg.
Ez egy nagy üveg. Ez egy kicsi üveg.
Itt van az üveg.
Ott az üveg van? Az üveg nincs ott.

Ez egy asztal.
Az asztal ott van.
Itt az asztal van? Az asztal nincs itt. Ott az asztal van.
Hol van az üveg? Az üveg az asztalon van.

Mi ez? Ez egy könyv.
Milyen ez a könyv? Ez egy nagy könyv.
Milyen ez a könyv? Ez egy kicsi könyv.
Itt vannak a könyvek.

Mi ez? Ez egy kutya.
Mi ez? Ez egy macska.
És ez? Ez egy madár.
És ez egy teknősbéka.

A könyvek az asztalon vannak.
Ez egy ágy.
A kutya az ágyon van. Rossz kutya!
Nincs a macska az ágyon.

Ez egy kanapé.
A macska a kanapén van.
Ez egy ajtó.
A madár az ajtón van.

A hiányzó darab egyedül ült...
Várta hogy jöjjön valaki és elvigye őt valahova.
Némelyek illeszkedtek...
De nem tudott gurulni.
Mások tudtak gurulni, de nem illeszkedtek.
Volt olyan aki semmit sem tudott az illeszkedésről.
És egy másik nem tudott semmit, semmiről.
Egy túl törékeny volt.
PUKK!
Egy piedesztálra emelte őt…
És elhagyta.
Egyeseknek túl sok hiányzó darabja volt.
Némelyeknek egyszerűen túl sok darabja volt.
Ő megtanult elrejtőzni az éhes darabok elől.
Több jöntek.
Néhányan túl közelről nézték.
Mások a közelben gurultak és nem vették észre.
A darab próbált vonzóbb lenni.
De ez nem segített.
Próbált feltűnő lenni.
De ez elriasztotta a félénkebb darabokat.
Végül jött egy és teljesen megfelelő volt.
De hirtelen...
A hiányzó darab növekedni kezdett!
És növekedt!
„Nem tudtam hogy nőni fogsz.”
„Én se tudtam,” mondta a hiányzó darab.
Megkeresem a hiányzó részemet ami nem fog megnőni.
Egy szép napon, jött egy aki más volt mint a többi.
„Mit akarsz csinálni velem?” kérdezi a hiányzó darab.
„Semmit.”
„Mit akarsz tőlem?”
„Semmit.”
„Ki vagy Te?” kérdezte a hiányzó darab.
„A Nagy O vagyok,” mondta a Nagy O.
„Azt hiszem Te vagy az akire vártam,” mondta a hiányzó darab.
„Talán én vagyok a hiányzó darabod.”
„De én nem vagyok a hiányzó részed,” mondta a nagy O.
„Nincs hely ahová illenél.”
„Kár,” mondta a hiányzó darab.
„Reméltem, hogy talán együtt gurulhatunk....”
„Nem tudsz velem gördülni,” mondt a Nagy O, „de talán képes leszel egyedül gurulni.”
„Egyedül? Egy hiányzó darab nem tudott egyedül gördülni.”
„Próbáltad már valaha?” kérdezi a Nagy O.
„Hegyes szögeim vannak,” mondta a hiányzó darab. „Nem vagyok alakalmas a gurulásra.”
„A szögek lekopnak,” mondta a Nagy O, „és az alakok változnak.
Akárhogy is, el kell búcsúznom. Talán újra találkozunk majd…”
És elgördült.
A hiányzó darab újra egyedül volt.
Sokáig csak ült ott.
Aztán… lassan… végül felemelkedett…
És felborult.
KOPP!
Aztán felemelkedett… eltávolodott… felborult…
Kezdt haladni...
És hamarosan a szélei kezdtek lekopni…
Felemelkedett, eltávolodott, felborult, felemelkedett, eltávolodott, felborult…
És az alakja kezdett megváltozni…
Aztán felborulás helyett docent…
Aztán döccenés helyett ugrált…
Aztán ugrás helyett gurult…
Én nem tudta hova és nem is érdekelte.
Gurult!

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.

Az egyszeri fának volt egy kisfiú barátja. A fiú mindennap meglátogatta.
Összegyűjtötte a leveleket, koszorút font belőle, és az erdő királyának képzelte magát. Fölmászott a vastag törzsön, és boldogan hintázott az ágakon. Fogyasztott a fa gyümölcséből és vidáman szórakozott tovább.
Amikor kifáradt, megpihent az árnyákban és el is szunyókált alatta, az altatódalt a madarak énekelték.
A fiú szívének minden melegével szerette a fát. A fa is nagyon boldog volt.
Az idő azonban visszatarthatatlanul haladt, és a kisfiú növekedett.
Amikor a kisfiú egészen megnőtt, a fa gyakrabban maradt magára.
Egy szép napon a fiúcska meglátogatta a fát, és az így szólt hozzá:
- Gyere közelebb, mássz fel rám és tornásszál ágaimon, egyél gyümölcsömből, játsszál, szórakozz árnyékomban, és legyél boldog.
- A fáramászáshoz már nagy vagyok, és ott nehezen tudnék már játszani - mondta a fiú.
- Szeretnék egy pár holmit venni magamnak, hogy élvezzem az életet. Pénzre van szükségem! Tudnál nekem pénzt adni?
- Nagyon sajnálom - válaszolt a fa -, nekem nincs pénzem. Csak leveleim vannak és gyümölcsöm.
- Szedjél magadnak, amennyit akarsz, menj be a városba és add el. Így lesz pénzed, és boldog lehetsz.
A fiú felmászott a fára, leszedte az összes gyümölcsöt és elvitte.
A fa elégedett volt.
A fiú sokáig elmaradt, nem jött el látogatóba… és a fa nagyon szomorú lett.
Egy szép napon a fiú ismét megjelent, és a fa megremegett örömében:
- Gyere közelebb hozzám, mássz fel és szórakozz ágaim között, és légy boldog!
- Nagyon foglalt vagyok, és nincs egyáltalán idõm szórakozásra - válaszolt a fiú.
- Szeretnék magamnak egy házat, ahol meg tudnám magam húzni. Meg szeretnék nősülni és gyermekeket nevelni, amit ház nélkül nem tudok megtenni. Tudsz-e adni nekem egy házat?
- Nekem nincs házam - válaszolt a fa. Az én házam erdő, vághatsz magadnak annyi fát, hogy házat építhess. Biztosan boldog leszel majd.
A fiú tényleg vágott annyi ágat a fáról, amiből házat tudott magának építeni. És a fa boldog volt.
A fiú ismét sokáig elmaradt. Amikor hosszú idő után megjelent, a fa olyan boldog volt, hogy alig tudott szóhoz jutni.
- Gyere közelembe és játsszál - szólt félénken a fa.
- Már nagyon öreg vagyok, és a játékhoz fáradt. Szeretnék egy csónakot építeni magamnak, hogy elevezhessek a messze távolba. Tudnál adni nekem egy hajót?
- Vágd ki a törzsemet, építs magadnak csónakot, és legyél boldog!
A fiú levágta a fa törzsét, elvitte, csónakot épített magának, és boldogan elevezett. A fa boldog lett most is… de nem egészen.
Sok idő után a fiú még visszatért egyszer.
- Nagyon sajnálom, fiam, már nincsen gyümölcsöm, hogy szedhess, nem tudok neked semmit sem adni!
- A fogaim már nagyon gyengék, nem tudnám megrágni a gyümölcsöt - mondta a fiú.
- Ágaim nincsenek már - folytatta a fa -, nem tudsz már hintázni sem rajtam.
- A hintázáshoz is öreg vagyok már - válaszolt a fiú.
- Törzsem is neked adtam, nem tudsz rám felmászni.
- A fáramászáshoz öreg vagyok már - mondta szomorúan a fiú.
- Bánatos vagyok - sóhajtott a fa. Szívesen ajándékoznék neked valamit, de semmim sincsen. Magamra maradtam, öreg törzs lettem. Nagyon sajnálom…
- Nincsenek már nagy igényeim - szólt a fiú. Csak egy nyugodt helyre vágyom, hogy leülhessek, mert nagyon fáradt vagyok.
- Jól van - mondta a fa, és kihúzta magát. Egy öreg törzs teljesen elegendő, hogy valaki leüljön és kipihenje magát. Gyere közelebb fiam, ülj le és pihend ki magad.
A fiú leült.
És a fa boldog volt.

Ha fejedet megőrzöd zavarban,
Bár csak szidás ér jóságodért.
Ha kétkedők közt bízni tudsz magadban,
De megérted a mások kételyét.

Ha várni tudsz, s a várás el nem fáraszt.
Rágalmaznak, s nem ejtesz csalfa szót,
Nem gyűlölködsz, bár a gyűlölség eláraszt,
S mégse játszod a bölcset és a jót.

Ha álmodol, de nem úr az álom rajtad,
Gondolkodol, de végcélod nem ez.
Ha balsors sújt is, megmarad nyugalmad,
S nincs oly siker, mely lábadról levesz.

Ha az igazságot, amit kimondtál,
Más aljas eszközül használja fel;
Ha élted munkája tiszta rom már,
S tört szerszámmal elölről kezded el.

Ha van szíved, hogy mindazt, mit elértél,
Ha kell, egyetlen kockára rakd,
s túltegyed magad, ha vesztesség ér,
s ne legyen róla többé egy szavad;

Ha tudsz még küzdeni, mikor a lelked,
ideged, izmod régesrég halott,
s helytállnak, mikor nincs más benned,
csak a tudat, hogy ki kell tartanod.

Ha tiszta tudsz maradni tömegben,
s király előtt is őszinte, emberi;
Ha nem bánthat meg sem barát, sem ellen,
Ha nem szolgálva, de tudsz segíteni;

Ha az egész órát úgy betöltöd,
hogy benne érték hatvan percnyi van,
minden kincsével bírod ezt a földet,
s ami még több, ember vagy, fiam.

Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk. Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal. Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen. Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekesszük az igazságot. Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje. Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is. És abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk az ő parancsolatait. Aki azt mondja: ismerem őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság, aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt. Szeretteim, nem új parancsolatot írok nektek, hanem egy régi parancsolatot, amely kezdettől fogva megvan nálatok: ez a régi parancsolat az az ige, amelyet hallottatok. Viszont új parancsolatot írok nektek: azt, ami igaz őbenne és tibennetek, hogy múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság. Aki azt mondja, hogy a világosságban van, de gyűlöli a testvérét, az még mindig a sötétségben van. Aki szereti a testvérét, az a világosságban van, és nincs benne semmi megbotránkoztató; aki pedig gyűlöli a testvérét, az a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja, hova megy, mert a sötétség megvakította a szemét. Írok nektek, gyermekek, mert megbocsáttattak bűneitek az ő nevéért. Írok nektek, apák, mert ismeritek azt, aki kezdettől fogva van. Írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a gonoszt. Írtam nektek, gyermekek, mert ismeritek az Atyát. Írtam nektek, apák, mert ismeritek azt, aki kezdettől fogva van. Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, és Isten igéje lakik bennetek, azért legyőztétek a gonoszt. Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. Gyermekeim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, most meg is jelent; mégpedig sok antikrisztus jelent meg: ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, megmaradtak volna közöttünk. De nyilvánvalóvá kellett lennie, hogy nem mind közülünk valók. Nektek pedig kenetetek van a Szenttől, és ezt tudjátok is mindnyájan. Nem azért írtam nektek, mintha nem tudnátok az igazságot, hanem azért, mert tudjátok az igazságot, és azt, hogy semmiféle hazugság sem származhat az igazságból. Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, mert tagadja az Atyát és a Fiút. Aki tagadja a Fiút, azé nem lehet az Atya sem. Aki vallja a Fiút, azé az Atya is. Amit tehát ti kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek! Ha megmarad bennetek az, amit kezdettől fogva hallottatok, akkor megmaradtok ti is a Fiúban és az Atyában. Az az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet. Ezt azokról írtam nektek, akik megtévesztenek titeket, de bennetek megvan az a kenet is, amelyet tőle kaptatok, ezért nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; sőt amire az ő kenete tanít meg titeket, az igaz, és nem hazugság; és ahogyan megtanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne. Mármost, gyermekeim, maradjatok meg őbenne, hogy amikor megjelenik, bizalmunk legyen iránta, és meg ne szégyenítsen minket eljövetelekor. Ha tudjátok, hogy ő igaz, ismerjétek fel, hogy aki az igazságot cselekszi, az is mind tőle született. Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában. Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta. Aki bűnt cselekszik, törvényszegést követ el, mert a bűn törvényszegés. Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn. Aki őbenne marad, az nem vétkezik: aki vétkezik, az nem látta őt, és nem is ismeri őt. Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz. Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született. Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét. Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást; nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól volt, és meggyilkolta a testvérét. És miért gyilkolta meg? Mert az ő cselekedetei gonoszak voltak, a testvére cselekedetei pedig igazak. Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ. Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban van. Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete. Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életet adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért. Aki pedig világi javakkal rendelkezik, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan lehetne az Isten szeretete? Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan. Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk. És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket, hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud. Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte. Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk. Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk. Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba. Az Isten Lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. Amelyik lélek pedig nem vallja Jézust, az nem az Istentől van. Ez az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljön, most pedig már a világban van. Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van. Ők a világból valók, ezért a világ szerint beszélnek, és a világ rájuk hallgat. Mi Istentől valók vagyunk: aki ismeri Istent, az hallgat ránk, aki nem Istentől van, az nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság lelkét és a tévelygés lelkét. Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet. Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk. Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk. És mi láttuk, és mi teszünk bizonyságot arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül. Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten marad, ő pedig Istenben; és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. Ha valaki azt mondja: "Szeretem Istent", a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, és aki szereti azt, aki szülte, azt is szereti, aki attól született. Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által: nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által; a Lélek pedig bizonyságot tesz róla, mert a Lélek az Igazság. Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek: a Lélek, a víz, a vér; és ez a három egy. Elfogadjuk ugyan az emberek bizonyságtételét, de Isten bizonyságtétele nagyobb; mert Isten bizonyságtétele az, amellyel Fiáról tesz bizonyságot. És aki hisz Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel. Aki nem hisz Istennek, az hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tesz Fiáról. Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban. Ezt azért írtam nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, hogy tudjátok: örök életetek van. Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle. Ha valaki látja, hogy a testvére nem halálos bűnt követ el, könyörögjön érte, és életet fog adni annak, aki nem halálos bűnt követ el. Van halálos bűn: nem az ilyen esetre mondom, hogy könyörögjön. Minden gonoszság bűn, de van nem halálos bűn is. Tudjuk, hogy aki Istentől született, nem vétkezik, sőt aki Istentől született, az vigyáz magára, és a gonosz meg sem érinti. Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonosz hatalmában van. De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet. Gyermekeim, őrizkedjetek a bálványoktól!

- Jó napot, asszonyom.
- Mit kíván a kedves vevő?
- Egy barna kalapot szeretnék venni.
- Milyen legyen? Sportos? Szolidabb? Széles karimás?
- Maga mit ajánl, asszonyom?
- Próbáljuk meg ezt... Könnyű, nem túl sötét, nem is túl világos. Ott a tükör, kérem.
- Azt hiszem, nem áll rosszul.
- Mintha a kedves vevőre tervezték volna.
- Mégis, ha nem fárasztom, mutasson egy másik fazont.
- Készséggel. Például, ezt is nagyon merem ajánlani.
- Valóban jól áll. Nem is tudom, melyiket válasszam.
- Talán egy harmadikat. Ezt nagyon sok vevőnk dicséri, és éppoly jól áll, mint az első kettő.
- Igaza van. Mi az árkülönbség a három kalap közt?
- Az áruk egyforma.
- És a minőségük?
- Merem állítani, egyik sem rosszabb a másiknál.
- Hát akkor mi a különbség a három felpróbált kalap közt?
- Semmi, uram. Nekem nincs is három barna férfikalapom.
- Hanem hány?
- Csak ez az egy.
- Amit egymás után háromszor fölpróbáltam?
- Igen, kérem. Ha szabad kérdeznem, melyiket választja?
- Magam sem tudom. Talán a a legelsőt.
- Azt hiszem az a legelőnyösebb, bár a másik kettő sem lebecsülendő.
- Nem, nem... De most már kitartok a legelső kalap mellett.
- Ahogy parancsolja, uram. Jó napot.

A disznó egyszer nagyon fontos levelet kapott. Őrizte, mint a szeme fényét, éjjel-nappal magával hordta. Egyszer azonban el kellett mennie messze útra, és nem vihette magával a levelet.

Gondolkozott rajta, mit csináljon vele, végül úgy határozott, hogy odaadja legjobb barátjának, a kutyának, hogy vigyázzon rá.

Vigyázott is a kutya hűségesen jó ideig, de egyszer neki is el kellett menni valahová. Az írást odaadta legjobb ismerősének, a macskának. Egy ideig őrizte is a macska, de ő hamar megunta, és szeretett volna egy kicsit átmenni beszélgetni a szomszédba. Gondolkozott rajta, hova tegye az írást? De mert nem volt senki, akire rábízhatta volna, felvitte a padlásra, és ott eldugta, aztán átment a szomszédba.

Estefelé hazament, kereste az írást, de azt egészen összerágták az egerek.

Amikor a kutya visszajött, kérte az írást. A macska elmondta neki, mi történt. Néhány hét múlva hazaérkezett a disznó is, és kérte az írást a kutyától, de a kutya nem tudta odaadni neki azt.

Ettől fogva haragszik a disznó a kutyára, a kutya a macskára, a macska az egérre.

I don't speak hungarian.

Abban az évben későn jött a húsvét, de korán kitavaszodott. Már a tél utóján híre ment, hogy nemsokára feloszlatnak; még csupa hó volt a kert, amikor jött egy pecsétes írás a Tankiszerelő Vállalattől, hogy a rendház arra alkalmas helyiségeit raktár céljaira igénybe veszik. Aztán hónapokig nem történt semmi. Csendben vártunk, szomorkodtunk, de azért a szomorúságba belopta magát egy kis kíváncsiság is. Végül egy reggel bedübörögtek az udvarra a teherautók, telerakva olajoshordókkal.

Ők is írást hoztak, hogy a rendház olajraktár lesz. Az udvar felől falat törtek, deszkapallót raktak, azon gurították föl az olajoshordókat a refektóriumba. Másnap, a nagypénteket megelőző pénteken, beharangoztak az utolsó korai misére.

Volt egy tágas helyiség - inkább valami átjáróféle - a rendház és a kápolna között. Máskor itt fogadtuk a látogatókat. Berendezése csak néhány lóca, egy nagy asztal és egy nagy feszület. A szentmise után itt gyülekeztünk, mert a kápolna már végleg le volt zárva, és Anyánk nem akarta, hogy visszamenjünk a rendházba. Kora hajnalban kiürítettük a cellákat, lemostuk az ablakokat és felsúroltuk a padlót; materek és sororok együtt mostuk a követ, és együtt kentük be viasszal a küszöböket. Február óta - akkor kezdtek el szállingózni a hírek - úgyszólván minden különbség megszűnt materek és sororok között.