Abban az évben későn jött a húsvét, de korán kitavaszodott. Már a tél utóján híre ment, hogy nemsokára feloszlatnak; még csupa hó volt a kert, amikor jött egy pecsétes írás a Tankiszerelő Vállalattől, hogy a rendház arra alkalmas helyiségeit raktár céljaira igénybe veszik. Aztán hónapokig nem történt semmi. Csendben vártunk, szomorkodtunk, de azért a szomorúságba belopta magát egy kis kíváncsiság is. Végül egy reggel bedübörögtek az udvarra a teherautók, telerakva olajoshordókkal.
Ők is írást hoztak, hogy a rendház olajraktár lesz. Az udvar felől falat törtek, deszkapallót raktak, azon gurították föl az olajoshordókat a refektóriumba. Másnap, a nagypénteket megelőző pénteken, beharangoztak az utolsó korai misére.
Volt egy tágas helyiség - inkább valami átjáróféle - a rendház és a kápolna között. Máskor itt fogadtuk a látogatókat. Berendezése csak néhány lóca, egy nagy asztal és egy nagy feszület. A szentmise után itt gyülekeztünk, mert a kápolna már végleg le volt zárva, és Anyánk nem akarta, hogy visszamenjünk a rendházba. Kora hajnalban kiürítettük a cellákat, lemostuk az ablakokat és felsúroltuk a padlót; materek és sororok együtt mostuk a követ, és együtt kentük be viasszal a küszöböket. Február óta - akkor kezdtek el szállingózni a hírek - úgyszólván minden különbség megszűnt materek és sororok között.
sorry, there was a glitch at the end. hope this is ok! :)