Hol volt, hol nem volt a világon egy szegényember, annak volt egy felesége. Egyszer annyira mehettek, hogy kismalacot bírtak venni. Szépen nevelgették, abban volt minden gyönyörűségük. Csak azon kérték Istent, hogy mért nem ad nekik családot. Azt mondja egyszer a feleség az urának:
- Hallod-e, úgy érzem magam, mintha másképp volnék.
- Hát talán csak úgy gondolod azt.
Egyszer az ember nagy örömmel ment be.
- Hallod-e, úgy látom, mintha a kismalac hasas volna.
- Hát azt te csak gondolod, jól lakott az nagyon.
Annyira haladtak aztán a napok, meg is lett a kisgyerek. Fiú született. Mikor az ember abban az örömben ételt vitt a malacnak, látja, hogy három kismalacot fiadzott. Nagy volt az öröm a szegényember házánál. Annyira nőttek a kismalacok, meg a gyerek, hogy legeltetni hajtotta a királynak a kertje lábjába. Volt a gyereknek egy kis muzsikája. Amilyen nótát fújt, úgy táncoltak a kismalacok. Egyszer a királylány meglátta, hogy az a három kismalac milyen szépen táncol.
- Mennyiért adsz te nekem egy kismalacot?
- Nem adok pénzért, semennyiért se. Hanem ha fölhúzod térdig a zubbonyodat, akkor adok.
- Mi hasznod volna neked abból? Többet ér, ha adok egy tarisznya aranyat.
De a gyerek azt mondta, őneki arany nem kell. Gondolta a lány, mi az neki. Fölrántotta a zubbonyát. Avval a kiskanász odaadott neki egy malacot. Mikor a gyerek este hazért, azt mondja neki az apja:
- Hol van, fiam, egy kismalac?
- Elvitte a farkas, majd megfizet érte.
Másnap a gyerek újra odahajt a király kertje lábába. Mikor meglátta a királylány, megint azt mondja neki:
- Te kiskanász, mennyiért adsz nekem mégegy kismalacot? Mert ez maga nem táncol.
- Pénzért, semennyiért. Hanem ha fölhúzod kötözködésig a zubbonyodat.
- Ó, te! Többet ér, ha adok egy tarisznya aranyat.
De a gyerek azt mondta, őneki arany nem kell. Gondolta a lány, mi az neki. Fölrántotta a zubbonyát. Avval a kiskanász odaadott neki mégegy malacot. Mikor a gyerek este hazaért, megint mondja az apja:
- Hol van, fiam, a másik malac is?
- Elvitte, édesapám, a farkas. Majd megfizet érte.
Harmadnap a gyerek újra odahajtott. A királylány alig várta, hogy a kiskanászt meglássa.
- Te kiskanász, mennyiért adnád nekem ide ezt a kismalacot, mert a kettő nem táncol.
- Ha fölhúzod nyakig a zubbonyodat.
A kiskanász odaadja neki a harmadik kismalacot, meg a muzsikát is. Mikor a gyerek este hazamegy, látja az apja, hogy nincs egy malac se.
- Hol van, fiam, a harmadik kismalac?
- Elvitte, édesapám, a farkas. Azt mondta, majd megfizet érte.
- Nincs annak pénze.
- Dehogy nincs, édesapám, van annak sok. Most már el is megyek a malacok áráért.
Mikor a gyerek odaér a királyi palotához, azt mondja a kapus:
- Mit akarsz, te kisgyerek?
- Eljöttem a királykisasszonyhoz a malacok áráért.
A kapus elment jelenteni, hogy itt van egy gyerek a malacok áráért. Azt mondja a királykisasszony:
- Töltsetek meg egy tarisznyát arannyal, aztán had menjen.
Mikor a gyerek haza megy, kidönti az asztalra a rengeteg sok pénzt. Annyi volt, hogy az apja és az anyja nem tudott vele mit csinálni. Közben a király kidoboltatta, hogy az ő lányán van három jegy, és aki kitalálja, annak adják feleségül. De ha nem találja ki, hatvan botot kap. Ennek hallatán azt mondja a fiú:
- No, édesapám, menjen el a vásárra, vegye meg kend a legszebbik lovat, a rávaló nyerget meg kantárt, meg énnekem a legszebb ruhát meg kardot. De ne alkudjon semennyit, csak fizesse ki.
Útnak indult a legény. Ahogy ment, találkozott egy hercegfiúval, meg egy bárófiúval. Kérdezték tőle:
- Vitéz úr, hová megy?
- Elmegyek az utamon.
- Hát magát hogy hívják?
- Ahogy hívnak, úgy hívnak.
- Hallod-e, ezzel jó lesz menni, mert nagyon tréfás.
El is nevezték Tréfának. Mendegéltek, rájuk is esteledett egy nagy víz szélén. Mikor a legény elaludt, a hercegfiú meg a bárófiú egy nagy karót vert a víz közepébe, és odakötözte a lovát. Fölébredt a legény, és látja, mit tettek a lovával. Nem szólt semmit. Kivette a bicskát, és a két lónak a lábán a bőrt bokában körülvágta, és fölgyűrte térdig. Azzal aztán lefeküdt. Reggel a két úrfi szól a legénynek:
- Kelj föl, Tréfa. De elaludtál! Nézd, a lovad bement a víz közepébe inni.
- Ha-ha-ha! A tietek meg fölgyürkőztek. Be akarnak érte menni.
Másnap oda is értek a királyi palotához. Már akkor voltak ott hercegek, grófok, válogatott cigánygyerekek, de nem találták ki, mi van a királykisasszonyon. Ki-ki hatvan botot kapott. A bárófiú gondolja, jó lesz, ha Tréfával mennek be egyszerre, hátha az kitalálja. A legény azt mondja:
- A kis hasán süt a hajnalcsillag sugara.
- Igaz. - feleli rá a király.
- Minek mondtad? Én is ezt akartam mondani! - mondta a bárófiú.
- A két mellén süt a napnak sugara, s a holdnak sugara.
- Igaz. - felelik rá.
- Én is azt akartam mondani. - mondta a bárófiú.
Most aztán tanácskoztak, hogy melyiké legyen a lány. A legöregebb tanácsadó azt mondta a királynak:
- Fektessék le mind a hármat egy ágyba, a lány feküdjön középen. Aztán amelyik felé fordul, azé lesz a lány.
Le is feküdtek. Tréfa zsebe tele volt cukorral, süteménnyel, aztán elkezdte ropogtatni.
- Mit eszel, Tréfa? - kérdezte a bárófiú.
- Hát mit ennék? A csizmám sarkát. Vedd le te is, aztán egyél.
A bárófiú leszakította a csizmája sarkát, és elkezdte enni. Kínálta vele a királylányt.
- Na, Szívem, egyél te is.
A lány, hogy nem bírta elrágni, megharagudott, lerúgta, aztán Tréfa felé fordult. Az meg cukrot, süteményt adott neki. Mikor reggel benyitják az ajtót, hát látják, hogy egyik vitéz van az ágyon, a másik szégyenletében az ágy alá bújt. Hatvan botot kapott, amiért csizmasarokkal etette a királykisasszonyt, hatvanak meg azért, mert nem találta ki, mi van rajta. Így aztán Tréfának feleségül adták a királylányt, lett nagy lakodalom, hogy hét megyére szólt. Szegény, boldog ott lehetett, aki csak akart.
