Hungarian Recordings

Függetlenség

Függetlenedni
csak a rossz dolgoktól kell,
a jóktól nehogy!

Mindig jó

Hogyha kedvező
a körülmény, virágozz,
ha nem, erősödj!

Felnőttél, nem?

Mért fáj annyira,
hogy sokáig kell várnod?
Nem vagy már gyerek.

Ugyehogy

Hol vannak már
a régi, rettentően
nagy problémáid?

Figyelmesség

Hagyd kicsit békén,
önmagával van baja.
Nem rád haragszik.

munkaszüneti nap
- Ahh…
- Mi a baj már megint?
- Nincs kedvem hétfőn dolgozni.
- Szerencsére nem is kell, mert munkaszüneti nap lesz.
- Hogy mi? Miért?
- Mert húsvét hétfő lesz és az bizony munkaszüneti nap.
- De jó! Ezeket a munkaszüneti napokat mindig elfelejtem.

A te országodban sok munkaszüneti nap van egy évben?

keresztény
- Miért szól a harang?
- Dél van.
- Azt tudom, hogy minden délben szól, de miért?
- Ez egy keresztény hagyomány, mert 1456-ban a magyarok megvédték Európát a törököktől.
- És ez minden keresztény országban így van?
- Nem tudom.

A te országodban sok keresztény ember él?

húsvét
- Éhen halok! Rendelünk valami kaját?
- Okés, mit együnk?
- Rendeljünk húsimádó pizzát!
- Nos, én nem eszem húst, de neked rendelhetünk.
- Nem eszel húst? Mióta vagy vegetáriánus?
- Nem vagyok vegetáriánus, de húsvét előtt 40 napig nem eszem húst. Ez a szokás.

Te sem szoktál húsvét előtt 40 napig húst enni?

fontos⁠
- Mikor legyen a következő meetingünk?⁠
- Nem tudom, most nincs semmi fontos, szóval szerintem ráér jövő héten találkozni.⁠
- Oké. Nekem a jövő hét elég sűrű, de például csütörtök délelőtt ráérek.⁠
- Hát, ha más nem jó, jó lesz. De csak 10 után. Fontos dolgom van csütörtökön.⁠
- Na, micsoda?⁠

Wagner Alma: Hol vagy?

Oly régóta nem láttam már
ragyogni mélyvizű-tükör szemed.
Oly régen - talán sohasem- néztél rám
igazán, dolgom sem volt veled.
Még mielőtt szólhattam volna hozzád,
bátor kedvesem,
röntgen szárnyú lény repült alád,
glóriával vagy kénkövesen
fejre állt és bedeszkázta a kutat.
Izzó lelkem azóta ordít, kutat,
ha kell, démonok közt török utat,
hogy átvállaljam alkudat.
Csak lennél szabad és tennéd a dolgod,
neked most békével kéne harcolnod
ehelyett egy koporsóban fekszel
két méter mélyen.

Néha mintha érezném.
Az utcán megyek szembe jön egy kisfiú
borzas hajjal, szemüveggel, szívében
tisztasággal, szemében becsülettel,
aztán megint magam vagyok,
gurulok egy lépcsőn és sóhajtozok
és te megfogod a vállam,
leporolsz, hogy ne legyek olyan anyátlan
és eltűnsz.
Most akkor mi van?
Itt vagy a kútban? abban férfiban?
vagy itt maradtál kísértetnek,
vagy itt bujkálsz, mert kergetnek,
vagy itt keresnek, mint aki megszökött,
vagy itt kaptál munkát az angyalok között,
vagy itt ragadt egy darabod a lelkemben,
vagy csak egy emlék vagy a fejemben?

Fekete István: Nádas

Aludtál-e már nádtető alatt,
láttad -e ott, hogy kel fel a nap?
Hallgattad-e a szélben hogy zsong a nád,
ha megérinti a virradat?

Ugye, nem láttad? Nem láttál semmit.
Se nádirigót, se kócsagot,
se a vadrécék kéktükrű szárnyát,
se vizeken rengő csillagot?

Raktál-e tüzet tavalyi nádból?
Füstje simogatta arcodat,
ha felkel a hold, és lidércfény
táncol a tündöklő ég alatt.

Láttál- e ezer szárcsafiókát,
úszó fészket a nagy vizeken?
S hallgattad-e ködös hajnalokon
a vándormadár mit üzen?

És a nádi széna volt- e párnád,
millió béka muzsikád,
imbolygó bagoly régi barátod,
nyársonsült keszeg a vacsorád?

Fürödtél-e már csendben és fényben,
este, ha lobban a néma tűz?
s a nádason átrepül az álom,
és rádsóhajt lágyan a puha fűz ?

Álmod ha őrzi millió nádszál,
és tartja feletted az eget,
neked adja a csillagos békét,
és megsimogatja szívedet.

Ady Endre: Az én menyasszonyom

Az én menyasszonyom
Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba.

Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
„Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”

Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.

Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.

Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.

Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.

Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.

Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.

Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.

Meghalnánk, mondván:
„Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.”

Ámde ekkor az emlegetett hölgy megjelent a szálloda ebédlőszobájában, és a figyelem feléje fordult. (Habár ez nem sokat jelentett, mert a szigeti szállodában ezen a télen kevesen laktak, többnyire olyanok, akik más pesti szállodákban nem kaptak helyet.)
A sziget kis társadalmában már akkor híre futamodott a vendéghölgy „hőstettének”. És Vilmosi Vilmácska ekkor megjelent az üvegajtóban.
Ha szabályszerűen akarnánk bemutatni a hölgyet: megjelenését vándorszínésznőéhez, postáskisasszonyéhoz, de magános tanítónőéhez is hasonlíthatnánk, mert mind a három típusból felszedett magára valamit. Így például színésznőies volt fekete, tollas bársonykalapja, amelyet semmi körülmények között nem tett le frizurájáról, mint azok a színésznők szokták, akik hosszas próbálgatások után végre eltalálták a kalapnak a megfelelő helyét. Nem, ettől a kalaptól nem lehetett megválni semmiféle eseménynek a kedvéért; olyanforma volt, mint egy útlevél, viselőjének származását is jelentette. Volt díszítésében barna sastoll, kőszáli zergének szakálla és fehér havasi gyopár; a karimája le volt gyűrve, mint a vadászkalapoké. S még egy kékre zománcozott jelvény is volt a kalap szalagjában: Magyar Kárpát Egyesület – mondta az aranybetűs körfelirat. Nem mindenki viselhet ilyen kalapot.
Ha férfias, szinte egyenruhásan szabott blúzáról beszélhetnénk, akkor ama vidéki postáskisasszonyokra kellene gondolnunk, akik a katonai egyenruhához hasonlatos tiszti zubbonyokat viselték. Ezek a blúzok testhezállóak voltak, és a karcsú deréknak sokat használtak. Szoknyája is szűknek látszott az első pillanatra, de aztán harang alakúvá változott, mozgékony prémszegélye alatt két magas szárú, lapos sarkú cipővel, amilyennel a tanítónők tüntettek, amikor az egész világon a magas sarkú cipők voltak divatban. Csak a jól figyelmező szem vehette észre, hogy a cipőszárak felett zöld színű harisnyák feszülnek a lábszáron. Ilyen volt Vilmácska, amikor az ebédlőbe belépett, egy vadkacsatollat pergetve ujjai között, mint a virágot szokás.